Hétköznapi életben előforduló dolgok
A KRESZ szerint le kell szállni a kerékpárról, és tolni kell azt az úttesten zebrán átkeléskor?

Válaszunk inkább tekinthető véleménynek – a jogszabályok egyik hétköznapi értelmezésének, – mint kinyilatkoztatásnak ebben a sok vitát kavart kérdésben. Nem tekintendő hatósági, vagy szakértői állásfoglalásnak. Szívesen vesszük, ha hozzászólásokban vitatkoztok vele.
A kérdésre vonatkozó jogszabályok értelmezéséről folyó vitával kapcsolatban ezeket gondoljuk:
- Hasznos lenne pontosítani a szabályozást, szakértőknek és jogalkotóknak az egyeztetése alapján. A magunk és a közvélemény hergelését mindeközben célszerű lenne mellőzni.
- Régi tapasztalat, hogy vannak élethelyzetek, amelyek tökéletes, minden szempontra kiterjedő szabályozása lehetetlen és/vagy felesleges, sőt haszontalan.
- A szabályok értelmezéséről, életszerűségéről, céljáról, hatékonyságáról végtelen vitát lehet folytatni, amiről senkit nem próbálunk lebeszélni. Aki azonban hozzánk hasonló egyszerű, földhöz ragadt személyként megelégszik a vita tárgyának és az álláspontok megismerésével, annak szívből ajánljuk, hogy közlekedés közben tartsa észben és gyakorolja a KRESZ felütésében található fontos útmutatást: „Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben.”
- A KRESZ, a technikai kultúra fejlődése és az emberi szokások változása között szoros összefüggés van. KRESZ több éves késéssel követi a megváltozott szokásokat.
A kerékpáros és a zebra (kijelölt gyalogos-átkelőhely) találkozásáról a KRESZ közvetlenül nem, csak közvetetten rendelkezik.
Az alábbiakban megmutatjuk a KRESZ azon részeit, amelyek a fenti kérdésre adott „IGEN” válasz melletti érvként szoktak megjelenni a vitában, továbbá elérést biztosítunk hivatkozáson keresztül a „NEM” oldalt képviselők részletes érveléséhez.
1. Az Országos Rendőr-főkapitányság / Rendészeti Főigazgatóság / Közlekedésrendészeti Főosztály álláspontja a kérdésben (2014 . augusztus):
Ez nekünk elég nyomós érvnek tűnik, tekintve hogy ez alapján a rendőr akár büntetheti is a zebrán átkerekezőket. Az ellenvéleményét a Kerékpáros Miskolc Egyesület fejtette ki legrészletesebben ebben a levelében.
2. Zebrán a kerékpárosnak nincs elsőbbsége:
43. § (1) Kijelölt gyalogosátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.
21. § (7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogosátkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
Ez alapján nem kötelező leszállni a bringáról, legfeljebb erősen javasolt, mert itt csak a gyalogosnak van elsőbbsége a járművekhez képest, a kerékpárosnak, mint járműnek nincs. Így ha balesetet szenved egy autóval történő ütközésben, mindenképpen felmerül az ő felelőssége (is).
3. A kiragadott mondat:
54. § (4) Kerékpárral:
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia.
Ennek a pontnak a kiragadott utolsó mondatát sokak mellett a Nemzeti Közlekedési Hatóság is használta már érvként (2011), szerintünk ez nem áll meg.
4. Nem írják sehol, hogy lehet
54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
A KRESZ fenti pontja azt határozza meg, hogy hol lehet/kell kerékpárral közlekedni. Mivel a zebrát sem itt, sem máshol nem említik, mint kerékpáros közlekedésre használható helyet, van, aki ebből a pontból vezeti le a kötelező leszállás értelmezést.
Mennyi a kerékpár megengedett sebessége? Van korlátozás?
VAN

A kerékpáros megengedett legnagyobb sebessége az alábbiak szerint változik:
50 km/h lakott területen kívül, ha bukósisakot visel a bringás;
40 km/h lakott területen kívül, ha nem vesz fel bukósisakot;
40 km/h lakott területen az úttesten;
30 km/h kerékpárúton;
20 km/h gyalogos-kerékpáros zónában;
10 km/h bárhol máshol, például járdán. Járdát viszont csak akkor közlekedhet kerékpáros, ha a mellette haladó út közlekedésre alkalmatlan (a zsúfolt, forgalmas út önmagában még nem számít közlekedésre alkalmatlannak).
